A múlt héten elmaradt a poszt, akik várták, azoktól elnézést kérek. Röviden összefoglalva a szokásos mederben zajlottak az események, vagyis megint nyertünk mindenféle erőfeszítés nélkül. Igazából két említésre méltó dolog történt:
Az egyik, hogy Tónitól megtudtuk, azért van berekedve, mert kinyalt egy eszkimó asszonyt, a másik, hogy felmerült egy merőben új ellenfélkeresési stratégia. Ez utóbbi annyi lenne, hogy egy társkereső oldalra feltöltenénk a csapatfényképet (szigorú fekő-guggoló-állósor) és jeleznénk, hogy egyben, vagy külön-külön keressük méltó ellenfeleinket.
Érleljük még a gondolatot.
Az aktuális hétre már nem is szerveztünk ellenfelet, inkább házon belülről oldottuk meg a kérdést, ami meglepő színvonal emelkedést hozott, ezzel együtt szoros mérkőzésen három pluszban zártunk.
Íme a tervezett felállás:
Azok a mátrixok ott a bal alsóban természetesen a malátabárt jelölik, felesleges mondani, hogy mindenki a megérdemelt helyét foglalhatta el, vagyis semmi sem úgy történt, ahogy azt N.H. a mellékelt tapétadarabon vázolta.
Maszek nem jelent meg, de jó hír, hogy az általa szétforgácsolt palánkot kicsérélték, lesz munkája jövő héten is. Lacika szereplését ez annyiban befolyásolta, hogy kénytelen volt másnak passzolni, ami olykor-olykor sikeresnek volt mondható. Feltűnő hiányossága, hogy ha középpályáig visszalép, akkor túl nagy lesz mellette a szabad terület, így nincs akiről visszapattanjon elé a labda. Jobban átgondolva elképzelhető, hogy ez nem is az ő hibája. Miska szépen védett az ellenfél csapatában, Robika labdáit könnyen fogta, az is igaz, hogy ehhez nem nagyon kellett megmozdulni, mert a kapu szélét nem nagyon látta, kivéve A GÓL-t. Ezt a gólt szépségdíjra fogjuk előterjeszteni, amint lesz mivel versenyeznie. N.H. már egy hete nem aludt rendesen -pedig állítólag a térkövezést határidőre befejezte-, saját bevallása szerint izgult, mint szűzlány gyónáskor. Valószínűleg nem szerepelt sokat az iskolai előadásokon, azért ilyen izgulós, az első -még- presztizsmeccs előtt is meg kellett innia pár pohár söritalt, mielőtt pályára merészkedett. Ilyenkor olyanokat szokott mondani, hogy: "teee ezek szoktak játszani", illetve: "teee, ezek össze vannak szokva". Tóni a kapuban kezdett, szép sárga mezét megdícsérjük, de ezúttal nem tudta hozni a formáját, úgyhogy hamar a mezőnyben találta magát, ahol becsülettel állta a sarat, elég megbízhatóan szaladgált össze-vissza, és még a zsuga sem pattogott el tőle. Ideje lesz jobban odafigyelni rá, mert amolyan csendes résztvevője szokott lenni a játéknak, mégis elég ügyes, hogy a legnagyobbak között említsük a nevét. A mérkőzés nagy részében Imike védett, azt kell mondjuk, meglepően jól! Nem kevés középtávoli bombát hárított, és ügyesen zárt, vagy lépett ki minden olyan esetben, amikor volt segítsége a védekezésben. Ha ez így marad, akkor nem is kell már cipőt vennie. Láttuk azért, hogy az egyik szeme sírt, mert szerette volna csillogtatni egyedi képességeit, de továbbra is bíztatjuk...., és azt se felejtsük el, hogy vannak helyzetek, amikor jobb egy helyben állni, mint száguldozni. Légiósunk az ellenfélnél kapott szervezői szerepet, ezúttal nem is panaszkodott, N.H.-t sem bántotta, talán ha valaki fel tudna nőni hozzá, akkor sikerélményben is lehetne része. Levente, mint nagy visszatérő, sikeresen felépült csontsérüléséböl, és nem akármilyen produkciót nyújtva -háromszor mattolta Imikét az alapvonalról-, majd álszerényen, lehajtott fejjel fogadta a gratulációkat. Ezúton újra meghajolunk nagysága előtt, hozzátéve, hogy nincs minden nap gyereknap!
N.H. a mérkőzés másnapján újfent megfogalmazta félelmeit a jövő heti meccsel kapcsolatban, miszerint nagyon nehéz lesz ellenük. Taktikai javaslatom, hogy a játékidő 90%-át ne az ellenfél kapuja előtti 30m2-en játszuk, és Maszek legyen Lacika cseréje. Ehhez még mágnestábla sem kell olyan egyszerű képlet.
